Az első olyan félév, amely nélkülem telt el

Véget ért az első olyan félév az egyetemen amelyben én már nem közreműködtem. Megmondom őszintén hiányzott. Hiányoztak a hallgatók, hiányoztak a munkatársak, meg a tanítás is. Jó volt bemenni egy terembe, elmondani az anyagot, néha egy kicsit elkalandozni, de olyankor sem cél nélkül. Vagy mert már csökkent a figyelem és kicsit fel kellett ráznom őket, vagy mert valami érdekes dolog jutott eszembe, amiről tudtam, hogy hasznukra válik ha elmondom. Jó volt tanítani ezeket fiatalokat. Öreg róka vagyok én már, sok élettapasztalattal, volt mit átadnom. Úgy gondolom sok hasznos dolog elhangzott az én óráimon a tananyagon kívül is. Hát ennek szakadt vége januárban a vizsgaidőszak végeztével.

Azért a hallgatókhoz még eljárogatok, mint néhány hete a Bányász Sportnapra is. Jó volt kicsit beszélgetni, meginni egy sört. Sokáig nem maradtam, az ebédet már nem vártam meg. Már nem is emlékszem hová kellett mennem. Szombaton a Dudujkavölgyi Rókák Baráti Társaságával sütünk majd valamit a kollégium előtt. Ők azok akikkel a csülköt sütöttük tavaly októberben. 2 hete a Tokaji Borvidékre mehettem volna velük egy kis borkóstolásra, de nem éreztem túl jól magam. Június közepén két másik hallgatói baráti társasággal is főzünk közösen valamit. Úgy hogy járok én hallgatók közé, csak nem annyit mint régen, és nem kell krétát és szivacsot vinni magammal. Amit azért sajnálok, de egyszer tényleg át kell adnia az embernek  a helyét. Úgy hogy minden rendben van, de azért jól esett leírni, hogy mit érzek az első nélkülem lezajlott félév végeztével.

Elmélkedés az ingyen ebédről

Az ember hajlamos rá, hogy ha gyakran hall valamit maga is elhiszi, hogy az úgy van. Így vagyok én ezzel az ingyen ebéddel. Sűrűn hallottam az utóbbi időben, hát én is átvettem a bűnmegelőzési szabadegyetemről szóló írásomban. Ott írtam azt, hogy ingyen ebéd nincs. Pedig ingyen ebéd igenis létezik. Ha én beállok egy sor végéra ahol például gulyáslevest osztanak és nem kérnek érte semmit az bizony n e k e m ingyen van. Nem kellett érte fizetnem, nem kellett ledolgoznom csak jóízűen elfogyasztani és hálával gondolni azokra, akik megvették a gulyáshoz valókat, kifizették azok bérét akik megfőzték és kiosztották. Bár az is előfordulhat, hogy csak a hozzávalókat kellett kifizetni a közreműködők már fizetség nélkül tették a dolgukat. Sőt még az is előfordulhat, hogy a hozzávalókhoz is adomány útján jutottak a karitatív akcióban résztvevők, de ez még akkor is pénzbe kerülhetett valakiknek, például a tápot előállítóknak. Tehát ingyen ebéd igenis létezik, ha nekem nem is kell fizetnem érte. De az ebéd előállítása már pénzbe kerül.

Persze tudom én, hogy mire gondolt az aki először bedobta ezt a dolgot. Természetesen arra utalt, hogy ingyen semmi sincs, hogy ingyen alapanyag nincsen, esetleg a munkaerőért is kell fizetni. Tehát a gulyás nem az útszéli árokparton terem hanem pénzbe kerül valakiknek, akik aztán ingyen adják tovább az arra rászorulóknak.

Tehát összegezve a dolgokat: ingyen ebéd van ha nem kérnek érte semmit, de ingyen hozzávalók nincsenek. Tehát ha ahhoz alapanyagok kellenek és azzal munka van akkor az pénzbe kerül. De a "végfelhasználóhoz" ez már ingyen jut. Ennek megfelelően szerintem átvitt értelemben elfogadható a szokásos helyzetekre az "ingyen ebéd nincs" megfogalmazás, azzal a fenntartással, hogy szó szerinti értelmezésben igenis létezik ingyen ebéd. Az amiért nem kell fizetnünk.

A Gmail új köntösben

Elég régóta riogatnak bennünket Gmail használókat ezzel az új kinézettel. Kezdetben türelmesek voltak velünk, nem volt kötelező az új verziót használni, átmenetileg megengedték, hogy a megszokott verziót használhassuk. Használtuk is és közben bizakodtunk, hogy ha elég sokan voksolunk a régebbi kinézet mellett talán elállnak a változtatástól és megmarad a régebbi verzió. Akár úgyis, hogy párhuzamosan lehessen használni mindkettőt, kinek melyik tetszik. De nem. Ma már mindenkinek kötelező az újabb változatot használni. Ami szerintem kicsit csúnyább mint a másik volt, kicsit áttekinthetetlenebb, kicsit nehezebben használható. Ezek szerint viszont vagy én tévedek, és én tartozom egy kisebbséghez, mondhatnám úgy is, hogy egy maradi réteghez, vagy pedig hiába egy echte kapitalista cég a Google, mégis meghatározóbb egy vezetői döntés mint a felhasználók óhaja és értékítélete. Persze ezt óvatosan írom le, mert nincsen mögöttem objektív felmérés, nincsen mértékadó minta. Egyszerűen csak magamból indulok ki, hogy biztos sokan gondolják úgy mint én, vagyis a régi jobb volt. Lehet, hogy tényleg többen vannak akiknek az újabb változat a szimpatikusabb, ez esetben mea culpa.

A másik dolog, hogy a Google nagyon jól tudja, hogy emiatt nem fogunk elpártolni tőle. Nem fogunk, mert a gigantikus lehetőségeket amiket nyújt nem tudja űberelni egyik konkurens levelező rendszer sem. Igaz cserébe robotok pásztázzák a leveleinket, de addig amíg nem emberek teszik ez sem baj. Az is igaz, hogy ezen leveleink alapján ugyanarra a kereső szóra más-más eredményt ad ki a Google keresője is  ha két különböző ember írja be a két szót. De még ez sem nagy baj. Ki lehet bírni. Egyébként ha valakit bővebben is érdekel a dolog klikkeljen ide. Tehát a Google tényleg jól gondolja, mi emiatt nem fogjuk itt hagyni, csupán bosszankodunk egy kicsit. Egy darabig, aztán majd megszokjuk ezt is és nem is fogunk emlékezni arra a szép ízléses kinézetre ami idáig volt. Illetve fogunk, csak egyre halványabban. Azért én sajnálom mert szerettem. De ez van, ezzel boldogulunk majd.

Tudósítás az iskolapadból

Néhány hete beültem újra az iskolapadba. Most hogy nagy hirtelen időmilliomos lettem engedtem egy invitálásnak és beiratkoztam a Bűnmegelőzési Szabadegyetemre. Túl nagy megerőltetést nem jelentett a dolog, kéthetente kellett eltöltenem 2 órát az egyetem Felnőttképzési Regionális Központjában, annak is a legnagyobb előadójában. Ezt azért hangsúlyozom ki mert én egy kicsit elszámítottam magam. Azt hittem, hogy elég gyér lesz majd az érdeklődés, ezzel szemben kicsit későn érkeztem és már majdnem csak a pótszékek egyikén kaptam helyet. Vagyis tele volt a legnagyobb előadó. Többnyire városiakkal, illetve inkább úgy mondom, nem egyetemiekkel. Az egyetemről nem sok ismerőst láttam.

Tulajdonképpen érdekes és hasznos dolog volt. Az előadók nagyon komolyan vették a dolgot, kiválóan felkészültek az előadásokra. Voltak informatikával foglalkozó rendőrök, voltak banki informatikus szakemberek, voltak jogász oktatók. Előbbiek az internetes bűnözésről beszéltek, utóbbiak a bankokkal és bankkártyákkal kapcsolatos  bűncselekményekkel ismertettek meg bennünket, illetve ismereteket szerezhettünk a témával kapcsolatos jogi problémákról is. Megismerkedhettünk egy úgynevezett etikus hackerrel is. Mondhatnám úgy is, hogy egy rablóból lett pandúrral. Végezetül a NAVA egyik szakemberétől előadást hallhattunk a letöltésekkel kapcsolatos kérdésekről is. A kurzus ma egy ellenőrző zárthelyi dolgozattal zárult, egy tesztet kellett kitölteni. Kapunk papírt is a tanfolyam elvégzéséről, amennyiben a tesztet sikeresen töltöttük ki. A teszt nem volt nehéz, bár igyekeztem rendesen felkészülni is rá. 2 hét múlva ünnepélyes keretek között kapjuk meg majd azt a bizonyos papírt. Olyan magas szinten nevezték meg azokat akik majd átadják, hogy ezt én el sem merem hinni. Várjuk ki a végét, ígérem beszámolok majd róla. Azért valamit szeretnék a Morgómedve olvasóinak is adni. Ennek a 8 hétnek hozadéka még az is, hogy megismerkedtem egy bűnmegelőzéssel kapcsolatos weblappal is. Úgy gondolom nem lesz haszontalan másnak sem ha időnként benéz ide és elolvasgatja az ott lévő írásokat:

http://www.bunmegelozes.eu

A Hírleveleket mindenképpen javaslom, különösen ezt a legújabbat. Itt a nyár, jön a strandszezon, nem mindegy hogy mire kijövünk a strandról megvan-e az autónk vagy nincs.

http://www.bunmegelozes.eu/pdf/polg12apr.pdf

Végezetül mint tudjuk ingyen ebéd nincs, ingyen tanfolyam sincs. A tanfolyam fővédnöke a miskolci székhelyű Szinva Net Informatikai Kft. volt. A szervezést az egyetem Felnőttképzési Regionális Központja és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-Főkapitányság végezte.  Jó gondolat volt ismét megszervezni, ismét gazdagabbak lettünk ismeretekkel, köszönet érte a szervezőknek és a fővédnöknek.

Mályi tapasztalatok

Megkövetem ezeket a kiskutyákat ott Mályiban. Legutóbb arról írtam, hogy Morzsi nélkül már nem lesz olyan a nyár mint volt. Meg arról, hogy ezek itt ketten már nem ragaszkodnak annyira hozzám mint az anyjuk ragaszkodott. Na ebben hálaistennek tévedtem. Igaz, a kerítést nem szedték szét, de amikor megjött a gazdi és kiengedte őket repültek hozzám. Illetve ezt csak feltételezem, mert nem láttam, de mikor "berontottak" a szobába a szívbajt hozták rám úgy megijedtem. Szegények húztak is kifelé rögtön azt hitték rájuk kiáltottam, pedig dehogy. Én ijedtem meg. Így aztán egész délután meg este különösen sok simogatást kaptak, hogy biztosak legyenek benne, az a hangos megnyilatkozás nem nekik szólt. Aztán velem maradtak végig, csütörtöktől vasárnapig. Még éjszaka is, amit mondjuk kihagytam volna. De ha ők úgy gondolták, hogy maradnak, ezen ne múljon.

Én egyébként próbáltam abba az irányba terelgetni őket, hogy hazamenjenek. Amikor bezártam a kaput ők kint voltak, én meg arra gondoltam, hogy talán megértik, hogy mire gondolok és hazamennek. Nem értették meg. Még 20 perc múlva is ott heverésztek a kapu közelében. Na ekkor beengedtem őket és többé nem kísérletezgettem.

Egyébként éjszaka igyekeznek nem sokat ugatni, reggel is megvárják amíg felébredek. Vagyis addig nem kaparják az ajtót amíg csend van a házban. Napközben időnként eltűnnek egy rövid időre aztán amikor megjönnek úgy érzik köszönniük kell. Ez többnyire úgy történik, hogy ha például ülök egy flair székben és olvasok, ők megjönnek és két lábra állnak, a másik kettővel pedig rám támaszkodnak és megnyalják a kezeimet.  Persze én is megsimogatom őket, aztán mindenki megy a dolgára. Én olvasok tovább, ők meg leheverednek a közelemben. Készítettem is néhány képet, megosztom a Morgómedve olvasóival:

Felül van a Legkisebb Morzsi, itt az alsó képen pedig a Kismorzsi. Nem egy nagydíjas képek, de talán visszaadnak valamit abból a kellemes tavaszi hangulatból ahogy az elmúlt napok teltek.

Egyébként minden rendben van Mályiban. Igaz, a vízvezetéknél van egy apró kis hiányosság, de ha lemondok a zuhanyzói csap használatáról akkor ez sem gond. Várok még valami meghibásodásra és elhívom majd jól bevált szerelőmet és ő vagy az emberei ripsz-ropsz megoldják majd a problémáimat. A fű nő rendesen, holnap lesz 2 hete, hogy nyírtam aztán megint kell majd. Most  nincs nyaralóidő így bent vagyok a városban, de a hét második felében megint készülök kifelé. Remélem összejön majd. Addig is kellemes nyarat kívánok minden kedves olvasómnak.

Mályi

Jó idő van hálaistennek. Úgy néz ki lassan kitelepülök Mályiba. Persze a ház még nincs rendbe téve, de ami késik nem múlik, ahogy mondani szokták. Az idei nyár már másabb lesz mint a tavalyi. Munkanapokon sem kell bejönnöm a városba, tulajdonképpen egyedül az időjárás az ami meghatározza mikor vagyok kint és mikor itthon. Illetve még valami, mégpedig az Internethez való hozzáférés szüksége. Ugyanis némi hezitálás után úgy döntöttem, hogy idén sem lesz Mályiban Internet. Mármint a házban ahol nyaralni fogok. Idén annyi engedményt tettem magamnak, hogy valami rossz számítógépet csak kiviszek és a városban tényleg csak annyi időt fogok majd eltölteni, amennyi ahhoz kell hogy a kint megírt leveleket és egyéb dolgokat felrakjam az Internetre. Volt már ilyen néhány éve, aztán leszoktam róla. Tehát a Morgómedve olvasóinak is türelmét kérem ha lassan cserélődnek majd az írások. Nyáron ez így szokott lenni. Akik kedvelnek örülni fognak, hogy jó idő van rám, akik meg nem... de hát ilyenek nincsenek, mert azok biztos nem járnak vissza Morgómedvét olvasni.

Persze Morzsi nagyon fog hiányozni. Az már most is látszik, hogy a kutyusokkal való kapcsolatom nem lesz annyira bensőséges mint tavaly volt amikor még Morzsi is élt. Azért a mi kettőnk barátsága volt az igazi. A később születettek valahogy nem ragaszkodnak annyira hozzám mint Morzsi. Azért mindig Morzsi volt az akihez igazodott a másik kettő is. Ha ő éhes volt és sokat evett, a másik kettő ebben is követte. Ha Morzsi felugrált hozzám, ők is rögtön jöttek és már hármukat kellett simogatnom, szeretgetnem. Ezek is jönnek ha kiengedik őket, de már nem hiszem, hogy kiássák magukat a kerítés alatt vagy szétszednék azt mint Morzsi vezetésével tették tavaly meg azelőtt. Ők megvárják, hogy hazajöjjön a gazdi. Csak semmi szeleskedés - gondolhatják.  Ez van, egyelőre ezzel indulunk aztán majd meglátjuk.

Bízom benne, hogy a Morgómedve olvasóinak is lehetőségük lesz a pihenésre. Kívánom érezzék ugyanolyan jól magukat mint ahogy én szoktam Mályiban. Kellemes nyarat kívánok minden olvasómnak.

Amerikai tragédia 4.

Tegnap délután befejeztem a könyvet, elolvastam. Jó könyv, tudom ajánlani másoknak is. Persze tudtam a végét, biztos jobb lett volna ha nem tudom, de így is jó volt. Legutóbb ott hagytam abba, hogy legközelebb a bírósági tárgyalással folytatom. Valóban ez következik.

Amerikáról lévén szó, első az esküdtek kiválasztása volt. 5 napig tartott amíg a 12 esküdtet megválasztották. Azért ment ilyen lassan, mert sok esküdtet vagy a vád vagy a védelem képviselői elfogultnak tartottak, így nem fogadták el. Végül az ötödik nap végére megvolt a 12 esküdt. Csupa férfiember, munkában megfáradt, de makulátlan erkölcsű farmer, boltos és hivatalnok. Persze így sem állt jól Clyde szénája, hiszen maga az alapszituáció is olyan volt, hogy eleve ellenszenvvel viseltettek iránta, hiszen egy szegény lányt ölt meg azért, mert útjában állt a gazdag lánnyal való egybekelésének. És ez nem csak az esküdtekről volt elmondható hanem a lakosság nagy részéről is. Mikor a tárgyalás végén meghozták döntésüket Clyde bűnösségéről egyvalaki volt csak aki nem volt meggyőződve teljesen a vádlott bűnösségéről, de aztán rájött, hogy az ezzel járó népszerűségcsökkenés nem éri meg neki, így aztán ő is Clyde bűnössége mellett szavazott.

De ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre ott tartunk, hogy a gazdag rokon, a gallérgyáros nagybácsi, apjának édestestvére vállalta a védelemmel járó költségeket. Így két - minden hájjal megkent - ügyvéd vállalta el védelmét. Bár az ügyvédek ravasz rókák voltak azonban a gazdag rokon elvárásai megfeleltek azon elvárásoknak amelyeket a jog szerint minden ügyvédnek vallania kellene egy-egy vádlott védelménél. Mivel nagyon szépen meg van fogalmazva, miként is kellene a védelemnek eljárnia, javaslom olvassuk el az ide vonatkozó részt magából a regényből:

"Órák hosszat tartó tárgyalások után Samuel Griffits eldöntötte, hogy Brookhart úr haladéktalanul küldje el munkatársát, Catchuman urat Bridgeburgbe, hogy Clyde-ot kivallassa, és - tekintet nélkül arra, milyen következtetéseket von le Clyde bűnösségére vagy ártatlanságára nézve - válasszon ki a bridgeburgi ügyvédek sorából megfelelő jogászt, aki tisztességgel elláthatja Clyde védelmét. Ám a védő sem anyagilag, sem erkölcsileg ne legyen feljogosítva másra, mint arra, hogy Clyde-ból a való tényállás részleteit kitudja, és ezeknek ismeretében olyan védelmet építsen fel, amely való tényekre épül, s csupán a valóságot igyekszik jóhiszeműen Clyde javára értelmezni, egyszóval semmiféle módon, sem törvénycsavarással, sem semmiféle körmönfont okoskodással, vagy más jogászi fogással nem igyekszik a bűnöst tisztára mosni, és az igazságszolgáltatás útjába állni."

Hát ezek gyönyörű elvárások. Kár, hogy az ügyvédek - tisztelet a kivételnek - általában nem ennek szellemében járnak el, és ez igaz volt erre az esetre is, így aztán a felkért 2 védő is mindent elkövetett, hogy felmentesse a gyilkosság vádja alól, holott ők is tudták, hogy a vádlott gyilkolni készült a Big Bittern tavon. Az más dolog, hogy az események a segítségére siettek és ha nincsenek az előzmények, az esküdtek akár el is hihetik, hogy véletlen baleset volt. Igaz valóban elmulasztott segítséget nyújtani, azonban ezért mégsem jár halálbüntetés. Ezzel szemben a végzetes kirándulást megelőző hetek már az előkészületekről szóltak, amit a vád képviselője maradéktalanul ki is használt. Az esküdtek ennek megfelelően bűnösnek mondták ki Clyde Griffitset, akit ezért a bíróság halálra ítélt. Amit a körülmények ismeretében én is túlzásnak tartok. Nem volt velejéig romlott ez a fiú, csak nem tudott ellenállni a fénynek, a csillogásnak, a gazdaságnak, amihez még egy gyönyörű lány is tartozott. De a körülmények, ahogy készült a dologra, Roberta levelei mást mutattak. És emiatt utasította el a fellebbviteli bíróság is a fellebbezését.
És innentől kezdve készülhetett Clayde arra a napra amikor egy hajnalban majd őmiatta függönyözik el a halálsoron lévő cellákat arra az időre amíg a szomorú menet elhalad a folyosón annak a szobának irányába ahol az a bizonyos szék áll. És ez a nap egyszer elérkezett Clyde számára is.

Mielőtt elvitték volna az éjszakát anyjával és McMillan tiszteletessel töltötte, akik mindent elkövettek, hogy megmentsék Clyde-ot a villamosszéktől, akik azonban a Clyde kegyelmi ügyében döntő kormányzó kérdésére válaszolva mégsem tudták teljes bizonyossággal állítani, hogy Clyde nem követte el azt a bűncselekményt amiért elítélték. Illetve az anyának nem kellett nyilatkoznia, azonban mikor a tiszteletes őszintén, lelkiismerete szerint válaszolt, akkor döbbent rá, hogy fia mégiscsak elkövette a gyilkosságot. És ez mérhetetlen fájdalmat okozott számára. Ezután az asszony távozott, a szomorú menet pedig megindult, hogy végigmenjen a lefüggönyözött cellák közötti folyosón. És javaslom ismét olvassunk bele a regénybe, olvassuk el inkább Theodore Dreiser, az író sorait:

"Ahogy Clyde átlépett az első ajtón a kivégzőszobába vezető folyosóra mindenfelől hangok szólították: "Istenhozzád Clyde!" És Clyde végső lelkierejét összeszedve válaszolt: "Isten veletek!" De hangját idegennek, távolinak, elhalónak érezte, mintha nem is belőle jönne, hanem egy mellette lépkedő idegentől."

És ezúttal őmiatta halványult el háromszor is a börtön világítása, amelyet valami idióta ötlet folytán úgy terveztek meg, hogy azonos hálózatra volt kötve a villamosszéket működtető hálózattal. A harmadik elhalványulás után Clyde Griffits lelke megtért teremtőjéhez. Alig volt több 20 évesnél.

Amerikai tragédia 3.

Már végeztem volna a könyvvel, de kicsit visszafogtam magam, hogy azért ne csak erről a könyvről szóljanak a bejegyzéseim. A hétvégén befejezem és talán hétfőn megírom a 4. részt is. Most viszont kanyarodjunk vissza a végzetes csónakázáshoz. Röviden összefoglalnám az előzményeket.

Clyde 8 havi - alagsorban végzett - alantas munka után végre rendesebb munkát kap, a nagybátyja gyárában a gallérgyártás egyik részfolyamatát irányíthatja. A rokoni közeledés ezzel véget is ér, apja testvére és annak családja nem kíván közelebbi kapcsolatba kerülni vele. Clyde magányosan tengeti életét miközben sok fiatal lány munkájára felügyel. A gyári szabály tiltja a vezetőknek a beosztottakkal való kapcsolattartást, ezért nem mer közeledni egyikükhöz sem, pedig sok szép fiatal lány veszi ködül a 20 éves fiatalembert. Közöttük legszebb és legvonzóbb  Roberta.

A vonzalom kölcsönös, azonban egy ideig mindketten igyekeznek alkalmazkodni a gyárban elvárt szabályokhoz. Aztán a vonzalom olyan erőssé válik, hogy a gyárkapun kívül találkoznak és egymásba szeretnek. A lány elköltözik korábbi szállásáról, mert ottani rokona nélkül egy lépést sem tud tenni. Albérletbe költözik. Ezután Clyde egyre gyakrabban kéri, hogy a szobájában is meglátogathassa. A lány tiltakozik, erre a fiatalember megzsarolja azzal, hogy ha nem enged elhagyja. És el is indul durcásan, otthagyva az utcán szerelmét. Az szegény kétségbeesetten rohan utána, hogy visszahívja. Ezután aztán mint az várható volt rövid időn belül kialakul a testi kapcsolat is közöttük. Fogamzásgátlásként a ciklusok közötti napokat számolgatják, ami azért nem egy biztos módszer. Mint ahogy esetünkben sem az, a lány terhes lesz.

És itt álljunk meg egy pillanatra. A könyvből nem sikerült egyértelműen kiderítenem, hogy mikor játszódik a regény. Mivel azonban 1931-ben film készült belőle úgy gondolom akkortájt játszódhat. Illetve előtte néhány évvel. Akkoriban mások voltak nem csak a fogamzásgátlás eszközei, hanem az erkölcsök is. Egy megesett lány könnyen a társadalom perifériájára kerülhetett, sok esetben még a szülei is elfordultak tőle. Érthető tehát Roberta vágya, később követelése, hogy Clyde vegye el feleségül, akár úgy is, hogy azután elengedi, nem lesz a terhére.

Miközben Roberta szüntelenül könyörög helyzetének rendezéséért, Clyde - jóképű fiúként - mégiscsak bekerül a lycurgusi felső tízezerbe. Rendszeresen együtt van szabad idejében olyan fiatalokkal akiknek szülei gazdag emberek. Köztük van Sondra is, aki beleszeret Clydeba. Szívesen hozzá is menne feleségül de még nincs 18 éves, azt ki kell várni. Természetesen a lány szülei soha nem egyeznének bele a házasságba, ez azonban kikerülhető, ha Clyde megszökteti Sondrát. Úgy tűnik a lány is benne van a dologban. Tehát Clyde Griffits sínen van, ahogy mondani szokták. Előtte a gazdag élet lehetősége, ráadásul a lány nem csak gazdag, hanem szép is. És a boldogulásnak csupán egyetlen akadálya van, Roberta aki nem engedi, hogy boldog legyen ezzel az új lánnyal. Fő is a feje, hogy tudná megoldani ezt a dolgot. Az ötletet egy újságcikkből meríti ami arról szól, hogy egy fiatal nő halt meg csónakázás közben mert felborult a csónak, viszont a vele lévő férfi holttestét nem találták meg.  Innentől fogva Clyde tudatosan készül Roberta vízbefojtásra. Hazaküldi a lányt szüleihez azzal, hogy ő pénzt gyűjt az esküvőhöz meg az együttélésükhöz. Roberta sorra küldi falujából az aggódó leveleket amikre nem válaszol, nehogy kiderüljön személye a család előtt. A szomszédban van telefon, ott nagy ritkán felhívja ugyan de nagy megnyugvásokat nem hoznak ezek a telefonok sem a lány számára.

Aztán eljön az utazás napja. Clyde úgy szervezi meg, hogy az út nagy részét külön teszik meg hogy ne lássák őket együtt. Például külön vagonban utaznak ugyanazon a vonaton. Az utazás során mindvégig igyekszik a nyomokat eltüntetni, hogy ha elindul a nyomozás ne lehessen kideríteni ki volt az a fiatalember akivel a lány együtt volt. 2 nap múltán aztán eljutnak a korábban kiszemelt tóhoz ahol csónakot bérelnek.

Sokáig csónakáznak amikor végre Clyde úgy gondolja, hogy a tónak ez a sarka alkalmas lehet arra, hogy véghez vigye tervét. Kezében még ott a fényképezőgép, egy perccel előtte még épp Robertát fényképezte, amikor arca eltorzul és Roberta ezt észrevéve megijed. Rémülten feláll és megindul a csónak másik végébe. Clyde is önkéntelenül feláll, a csónak megbillen a kezében lévő fényképezőgéppel megüti Roberta arcát, a csónak felborul, mindketten vízbe esnek. Clyde jó úszó, Roberta viszont nem tud úszni ezért kapálózva próbál a felszínen maradni, azonban sikertelenül. A második felszínre kerülés után sikoltozva végleg eltűnik a Big Bittern 15 méter mély vizében, miközben Clyde szó nélkül nézi elmerülését. És aki ezek után kiúszik a partra és megindul az erdőn át a közelben táborozó barátaihoz és új szerelméhez.

Lassan befejezem a mai írásomat, de előtte összefoglalom a dolgokat. Tulajdonképpen a sors Clyde segítségére sietett, hiszen nem kellett felborítania a csónakot, felborult az magától mikor Roberta felállt és elindult feléje. Tehát nem ő borította fel, nem ő miatta estek vízbe. Az meg, hogy nem nyújtott segítséget betudható annak, hogy félt a kapálózó, csapkodó lány közelébe menni. Bár  szó ami szó, a felborult csónakot éppen odatolhatta volna, hogy a lány belekapaszkodhasson. A fényképezőgépnek megmaradtak ugyan a nyomai a lány arcán de ez az ütés lehetett véletlen is. Mindezt átgondolva egy jó ügyvéd simán kimossa a gyilkosság vádja alól. Ott vannak viszont azok a cselekedetei amiket akkor követett el amikor kettesben tartottak a tó felé (ami 2 napig tartott, közben szállodában is éjszakáztak) és amely a nyomok eltüntetésére vonatkoztak. Ezeket a nyomozó hatóság rendre felderítette és a tárgyalás során felhasználta. Hiszen ezekkel a lépéseivel bizonyította, hogy tudatosan készült a gyilkosságra. Készült arra, hogy felborítja majd a csónakot, ha kell az evezővel fejbe veri a lányt és természetesen nem fog segíteni neki. A dolgok viszont másként alakultak. A haláleset akár baleset is lehetett volna ha odafelé nem próbálja eltüntetni utazásuk nyomait. És ez lett a veszte...

A következő írásomban a bírósági tárgyalásról és az ítéletről írok majd.

Riport a föld alól

Van egy sorozat a televízióban "Angi jelenti" címmel. Eleinte nem nagyon érdekelt a dolog mert nem volt szimpatikus a címe, aztán megnéztem egy riportot egy börtönből, és megtetszett. Galán Angéla (Angi) aztán ellátogatott egy bányába is, hazánk utolsó földalatti szénbányájába, konkrétan a Vértesi Erőmű Márkushegyi Bányaüzemébe. Oda ahol én is jártam egy hónappal ezelőtt és ahová hallgatókat kísértem el. Megmondom őszintén kicsit öreg vagyok én már egy 3 órás bányajáráshoz, de azért jól bírtam. Közvetlenül a kiszállás előtt kértem 2 perc pihenőt mert túl sok volt a falépcső felfelé. Ha valaki kíváncsi mit csináltam végig és mit láttam nézze meg ezt a 25 perces videót. A betöltéskor megjelenhet egy reklám, amitől elég nehéz megszabadulni. Nekem úgy sikerült, hogy újratöltöttem az oldalt.

Mielőtt elköszönnék megjegyzem, hogy olyan köteleket amilyenen itt is lóg az a szállítóedény (kas) amivel leszálltunk a 340 m mélységbe, legalább 30 évig vizsgáltuk munkatársaimmal. Mi mondtuk meg, hogy meddig használható a kötél és mikor kell lecserélni. És itt 1200 m hosszú kötelekről is szó van. Egyszer majd írok erről is. És most lássuk a medvét, akarom mondani a bányát:

http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/04/07/15/Angi_jelenti__A_hegy_gyomraban.aspx

Summa summarum vagy Szumma szummárum?

Régi problémám már nekem ez a summa summarum vagy ha úgy tetszik szumma szummarum. Ugyanis az ember hallja így is, meg úgy is, aztán tényleg nem tudja mi lehet a helyes. Ilyenkor nyúl az ember az "Idegen szavak szótárá"-ért, felüti a megfelelő helyen, de a kiejtésre vonatkozólag nem talál útbaigazítást. Semmi baj, gondolja az ember, előrelapozunk és biztos van valami általános érvényű eligazítás. Valóban van, miszerint ahol a kiejtésre vonatkozólag nincsen semmilyen megjegyzés ott úgy kell ejteni ahogy le van írva. Tiszta, egyenes beszéd, tehát summa summarum.

És innentől fogva elkezdtem figyelni, ki hogyan ejti. Megfigyeltem, hogy az általam művelt és intelligensnek tartott emberek s-el ejtették. Voltak azonban olyanok is akik sz-el,  de kétségtelen, hogy az előbbiek sokkal többen voltak. Így aztán mikor előadásaimon valaminek az összegzésére került sor időnként én is használtam, természetesen az s-betűs változatot említettem. Ugyanakkor megragadtam az alkalmat arra is, hogy hallgatóimat eligazítsam ebben a kérdésben, hátha  nekik is vannak kételyeik a kiejtést illetően.

Hónapok és talán évek is teltek el ilyenformán, amikor egyszer egy hajnali tévézés során szembekerültem a híres nyelvészprofesszorral Grétsy Lászlóval, aki okos érveléssel meggyőzött arról, hogy mindkét forma elfogadható. Puff neki! Gyorsan megkövettem gondolatban azokat akiket addig - szintén gondolatban - elmarasztaltam és a következő órámon is visszatértem a dologra.   Vagyis elmondtam, hogy nem jól tudtam, mindkét forma helyes. És azóta is ezt vallom. Hogy miért írtam ezt le? Hátha mások is vannak olvasóim között akiknek hasznukra válhat az itteni pár sor. És miért pont most? Mert tegnap hajnalban elcsíptem a Duna World-on a "Bohóc felesége" c. tévéjátékot melyben Márkus László legalább tizenötször mondja el, hogy szumma szummarum. És mindezt 37 évvel ezelőtt. Ezek szerint mégiscsak jó lehetett ez a szumma szummarum is, hiszen egy TV stábban azért csak van egy csomó okos ember, ha nem lett volna jó csak szólt volna valaki. Summa summarum, tehát mindkét kiejtési forma jó.

És ha már a nyelvnél tartunk vajon ki találta ki ezt a borzasztó szájkarate kifejezést, amit persze a sajtó is átvett és lelkesen terjeszt? Akárki is volt, nem tett jót a nyelvünknek az biztos.

Amerikai tragédia 2.

Szépen haladok a könyvvel, már az 500. oldal körül tartok. Úgy gondolom, hogy ebben a könyvben elég sok olyan van amin elelmélkedhetek itt a Morgómedvében, így aztán nagy hirtelen a múltkori részt átneveztem első résznek, ez pedig már mint látjuk a második rész.

Egyébként már ott ott tartok, hogy a főhősünk éppen megszabadult szép, de szegény és alacsony sorból származó szerelmétől, hogy aztán megnyíljon előtte a lehetőség, hogy hátralévő életét egy a felső tízezerhez tartozó leányzó révén gazdag emberként élhesse le.  Azért használom a megszabadulás szót mert tényleg erről van szó. Szegény lány mindenáron ragaszkodott ahhoz, hogy Clyde vegye el feleségül még akkor is ha nem szereti már, mert ezzel  a szíve alatt hordozott gyerekkel ő teljesen ellehetetlenül a családja és egyáltalán a világ előtt. Tehát szegény Roberta (mert így hívják az ifjú gyári munkásnőt) körömszakadtáig ragaszkodik a házassághoz. Clyde viszont a gazdag leányzót szeretné nőül venni és meg is van rá minden esélye, hogy elvehesse. Igaz, a szülők miatt némi leányszöktetés kell hozzá, de úgy tűnik ez nem akadály. Csak hát itt van ez a Roberta ezzel a babával, aki kissé útjában áll a nagy boldogságnak. Így aztán az esküvő előtti napon beiktatott csónakázás tragikus fordulatot vesz, mintegy megnyitva az utat főhősünk előtt a gazdagság, a fényűzés, a pompa felé... Innen folytatom legközelebb, most viszont szeretnék visszatérni néhány hónappal korábbra, amikor Clyde még egy Hortenese nevű lányba volt szerelmes a festői Lycurgusban, nem is akárhogy.

Ez a Hortense ez egy igencsak szép lány volt, aki hamar rájött, hogy ha szépségét nem aprózza el, akkor sok mindenhez hozzájuthat amire neki soha nem lenne pénze. Mert szépnek ugyan szép volt,  de a család ahonnan származott meglehetősen szegény család volt, tehát otthonról nem sok támogatásra számíthatott. Viszont hamar rájött, hogy a férfiak szívesen áldoznak némi anyagikat ajándékokra ha megcsillantják előttük a reményt, hogy egyszer majd kapnak is érte valamit. Így aztán sok udvarlója akadt az ifjú hölgynek akiket hitegetett is rendesen. Természetesen hősünket is megbabonázta szépsége, így aztán fülig szerelmes lett belé ő is. Hordta is az ajándékokat amit Hortense örömmel és boldogan fogadott. Csábos mosolyával pedig  jelezte, hogy nem marad majd el a viszonzás sem. Amely azonban a csábos mosoly dacára mégiscsak elmaradt. Apró puszikákról lehetett szó, talán szolidabb összebújásokról is, de arról amire Clyde igazán vágyott arról szó sem lehetett.

Egyszer aztán megjelent egy csodálatos bunda az egyik kirakatban amely nagyon megtetszett a szegény sorsú, ámbár kitűnő külső adottságokkal rendelkező lánynak. Ára 100 dollár volt, amit nyugodtan megszorozhatunk kétezerrel, ha mai forintokra akarnánk átváltani. Tehát mai árakon 200 000 forintnak megfelelő összeget kellett leperkálni érte. Többen indultak Hortense kegyeiért. Első maga a bolt tulajdonosa volt, azonban ő alul maradt, nyilván kora és előnytelen külseje miatt. Pedig ingyen odaadta volna ha... De nem, Hortense tudta, hogy lesz olyan férfi is aki nemcsak lepengeti a bunda árát hanem külsejét illetően lényegesen vonzóbb lesz mint a boltos férfiú. Ez lett volna Clyde a történetünk hőse. Aki nem keresett sokat, emellett szegény szüleit és testvéreit is támogatnia kellett. Ennek ellenére úgy gondolta létezik olyan megoldás, hogy meg tudja venni a lánynak a bundát. Aztán majd kinyögi az adósságokat is. Meg is vette volna, ha egy autóbaleset miatt nem kellett volna elhagynia a várost.

És itt álljunk meg egy pillanatra. Mikor ezt a részt olvastam a könyvben gyakran elgondolkoztam azon, hogy vajon mondjuk 20 éves koromban lehettem volna-e olyan szerelmes, hogy kiadjak ennyi pénzt azért hogy megkapjam az imádott leányzót? Mert a regényben úgy nézett ki a dolog, hogy a bunda megvételével megnyílik az út a régen vágyott gyümölcs felé.  Aztán megpróbáltam általánosságban megválaszolni a kérdést valahogy úgy, hogy megér-e egyetlen férfinak is, hogy ennyit áldozzon az imádott leány ilyen fokú odaadásáért? Mert itt nem egyszerűen pénzért való együttlétről van szó, annak árfolyama jól ismert a bulvár folyóiratokból, itt szerelemről van szó. Igaz, csak egyoldalúról. A lány részéről inkább szimpátia ez mint szerelem. Főhősünk viszont fülig szerelmes volt. És mint tudjuk meg is vette volna a bundát ha nincs az az átkozott baleset.

Én viszont ma sem tudom eldönteni, lehettem volna-e olyan szerelmes, hogy megvegyem ezt a bundát? Drágának drága ugyan, de a szerelemmel együtt járó vágy is eléggé erős tud lenni a férfiemberben. A csuda tudja, lehet, hogy megvettem volna, lehet hogy nem. Nehéz ma már eldönteni. Viszont kétségtelen előnye volt annak a kornak, hogy nem is voltak ilyen drága bundák a kirakatokban. Meg a lányoknak sem jutott eszükbe hogy a fiúkkal vetessék meg. Régi szép idők.

Busz vagy vonat?

Amikor nagy lendülettel leültem írni még nagyon biztos voltam a dolgomban, aztán néhány perc alatt elbizonytalanodtam. De kezdem azzal miért volt a nagy lendület.

A nagy lendület azért volt mert én már megértem jó néhány korszerűsítést a vonat - illetve autóbusz közlekedést illetően és idáig az volt az uralkodó szemlélet, hogy a vonatközlekedés szűnjön meg és szerepét vegye át a buszközlekedés. Sok helyen meg is történtek a változások ezen szempontok alapján.

Visszatérve tehát a korszerűsítésekre, idáig az volt az uralkodó szemlélet, hogy szűnjön meg a vonat, maradjon a busz. Most viszont úgy tűnik megfordult a trend, manapság inkább arról lehet többet hallani, hogy a buszközlekedés szűnjön meg az alternatív lehetőségek közül, és maradjon a vonat. Na erre mondtam én magamban, hogy ha már mindenáron meg kell szűnnie valaminek akkor inkább maradjon a vonat. A vonatra mégiscsak könnyebb felszállni 2 hatalmas bőrönddel is, lehet kicsit járkálni, jobban ki lehet nyújtóztatni a lábakat stb. Sőt még azok is jobban járnak akik megpróbálják kihasználni egy falusi porta adottságait és egy kis felesleges zöldséget, kisállatot, netán tojást is termelnek, amit aztán a városban a piacon eladnak. Az unoka feladogatja az állomáson a kosarakat, aztán majd csak akad egy jóember aki leszedi a csomagokat a városba érve.

Hát így gondoltam én ezt a dolgot, amikor eszembe jutott, hogy valamikor amikor már középiskolában is kollégiumban laktam meg az egyetemen is én is eljutottam valahogy a bőröndömmel meg a cuccaimmal a falumból busszal a hatvani állomásra. Viszont jobban belegondolva az a gyanúm, hogy mi nem is bőröndbe pakoltuk a cuccainkat hanem egy sporttáskába. Az volt divatos a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején. Csak emlékeztetném régi olvasóimat, hogy még a seregben is ilyesmiben hordtam a babkonzervjeimet és egyéb katonai eszközeimet amikor átmenetileg kénytelen voltam nélkülözni a kincstári felszerelést, többek között a hátizsákot is.

Tehát valószínűleg mi sporttáskával szállhattunk fel az autóbuszra, az meg azért kezelhető volt. Az ember maga elé fogta miközben araszolt előre a székek közötti szűk folyosón, aztán talán még a csomagtartóba is felfért, mert akkor még nem ilyen kecses csomagtartók voltak amibe maximum egy keskenyebb utazó táskát lehet feltenni. Ha meg ott nem, elfért ölben.

Elnézve viszont a mai divatos, kerekeken gördülő bőröndöket, azt hiszem már nem  olyan egyszerű az eset. Ezekkel is el lehet araszolgatni a szűk folyosókon, de feltenni a csomagtartóba már biztos nem lehet és attól tartok ölben sem fér el mert túl kevés hely van az előző szék támlájához képest. A folyosón hagyni megint nem lehet mert akkor nincs közlekedés. Summa summarum, akkor, 40 évvel ezelőtt ez a dolog megoldható volt, ma már nehézkesebbnek látom.

Természetesen tudok róla, hogy az autóbuszoknak létezik alul egy csomagtere is, csak hát ha a sofőr minden megállóban leszáll ezt nyitogatni, meg közben a jegyet is neki kell kiadni lehet, hogy nehezen fog haladni a busz. És mivel menetrend is van a világon az a gyanúm nehezen fog elmozdulni az ülésről. Az utasok meg majd megoldják valahogy ezt a bőrönd kérdést. Vagyis rövidre fogva, valóban van csomagtartó, csak kissé nehézkes a használata.  Mindezek alapján azonos induló- és célállomások esetén én vonatpárti vagyok, bár ez az égvilágon semmit nem jelent.

Amerikai tragédia 1.

Már legalább 10 napja olvasom a címben szereplő művet, az "Amerikai tragédiá"-t. Az egész nagyjából 800 oldal, de sajnos még a feléig sem jutottam. Hiába vagyok nyugdíjas, hiába hogy már óráim sincsenek, olvasásra még mindig szűkösen jut idő. Pedig nagyon jó könyv, nem is tudom annak idején honnan is jött az ötlet, hogy elolvassam. Biztosan nem magamtól álltam neki olvasni, mert miért pont ezt vettem volna meg? Mindegy, nem is ez a lényeg. Tény, hogy úgy 30 éve egyszer már elolvastam. Nagyon tetszett, ajánlottam is mindenkinek. Néhányan hallgattak is rám, és elolvasták. Nekem azóta ez az egyik kedvenc könyvem.

A történet egyszerű és röviden elmondható. Adva van egy szegény sorsú, ám jóképű és szimpatikus fiatalember, aki sokkal többre szeretné vinni mint a szülei és testvérei. A dolog nem egyszerű, mert még Amerikában sem lehet pénz nélkül sokra vinni, ám egyszer csak rámosolyog a szerencse és látszólag megnyílik számára a lehetőség a felemelkedésre. Természetesen egy nő hordozza magában a lehetőséget amelyet a szegény, ámde feltörekvő fiatalember nem is tud kihagyni. Csupán egyetlen akadálya van álmai beteljesülésének, a szép de rendkívül szegény kedvese, aki ráadásul szíve alatt hordozza nem kívánt és csak gondot okozó gyermeküket is. Nem könnyen szánta rá magát Clyde Griffiths arra amit elkövetett. Nem volt ő bűnöző hajlamú, alapjában véve rendes, jóravaló ember volt, de a vágy a felemelkedésre oly erős volt benne, hogy szegény Roberta sorsa megpecsételődött...

Nem mesélem tovább, hiszen mindenki kitalálja a folytatást. A közvetlen folytatást persze, mert ami utána következik az azért még nem található ki száz százalékos biztonsággal. Hiszen mindnyájan tudunk esetekről amikor a bűn megtörténik azonban a büntetés elmarad. Hát itt nem marad el.

A könyv második része már csak ezzel foglalkozik, egészen addig a momentumig amikor a bűnös megbűnhődésével a társadalmi igazságosság helyreáll. Ezután nem kevés idővel a mű is befejeződik és az olvasó némileg nyomott hangulatban dőlhet hátra kényelmes foteljében. Igen, a világ így működik. Aki bűncselekményt követ el, azt meg kell büntetni. Azért a jóérzésű olvasó nyilván nem csak erre gondol. Eszébe juthat még az is, hogy nem volt rossz fiú ez a Clyde. Életének egy részét egy jámbor prédikátor családjában élte le, ahol rosszat nem láthatott, rosszról nem hallhatott. Az más dolog, hogy miközben a család utcai hittérítést végzett Kansas City utcáin ő nem nem ilyen életről ábrándozott. Az ő 15 éves gondolatai a gazdagság, a fény, a pompa körül jártak. Ő olyan életről álmodozott amelyet hatalmas palotát, csillogó autókat, tengerparti nyaralásokat feltételeztek. Így aztán el is botlott amikor úgy gondolta most lehetősége lenne a gazdag Sondra Finchley kegyeit elnyerni és egycsapásra gazdaggá válni. Ez az elbotlás persze végzetes volt számára.

Idáig jutottam gondolataimmal amikor eszembe jutott egy másik, hasonló történet is. Ira Levinnek van egy regénye, meg is filmesítették 2 alkalommal is, az a címe hogy "Halálcsók".  Tulajdonképen ez is ilyesmiről szól, csak kicsit több áldozattal jár az út amely a gazdagsághoz vezet. Amelynek soha nem lett részese ennek a regénynek a hőse sem, az igazság itt is győzedelmeskedett. Tulajdonképpen mindkét regényt ajánlom az olvasóimnak, nem akármilyen olvasás élményben lesz részük azoknak akik belevágnak.

Cora

A rendszeres Morgómedve olvasó joggal gondolhatja, hogy ez valami új dolog lehet, hogy időnként nyakamba veszem a várost és meglátogatok egy-egy hipermarketet. Pedig erről szó sincs. Egyszerűen arról van szó, hogy a múlt hét szerdáján igencsak igyekeztem egy előadásra, amikor a pulóverem beleakadt egy fémlemezből készült nyílba, ami egy nagyjából egy méter magas rúdon helyezkedett el, és azt volt hivatott mutatni, hogy valahol a közelben gázvezeték van. Igazából meg sem néztem mi a csodát mutat, csak kiszabadítottam gyorsan magam és rohantam tovább mert késében voltam. Közben azért sajnáltam a pulóvert is mert igen csak kedvencem ez a pulóver. Mikor aztán elfoglaltam a helyemet a csurig telt előadóban, ezúttal a hallgatóság soraiban, akkor vettem alaposabban szemügyre a dolgot. Hát bizony csúnyán elszakadt. A szakadás egy L betűt mintázott, összesen vagy 4 cm hosszban. Azért nagyon nem dőltem a kardomba, hiszen arra gondoltam van nekem egy helyem ahol ezt szépen meg fogják majd varrni.

Aztán eltelt majdnem egy hét, és ma reggel úgy döntöttem eljött az idő és elviszem megvarratni.  Sajnos a benzinárak nem sokat csökkentek a múltkori - Auchanba tett - kirándulásom óta, így aztán ismét az ingyenes buszjárat mellett döntöttem. Felszállok a ház előtt, leszállok a Coránál, az arabokra meg rohadjon rájuk az olajuk - már bocsánat! Rajtam nem fognak meggazdagodni. Az elhatározást tett követte. Gyorsan összekaptam magam és már indultam is. Ha meg már a Cora-ba mentem, úgy gondoltam az ebédem is megoldódik, mert veszek egy grill csirkét, felét megeszem ebédre, felét vacsorára és ez is megvan. Ráadásul fogyókúrás is mert nem eszem hozzá kenyeret.

Így aztán már határozottan jó ötletnek tűnt ez a kis kiruccanás ezzel az ingyenes busszal. Az ötletet követte a megvalósítás, már mentem is a buszmegállóba. A 20 perces utazás alatt jó volt az ablakon keresztül nézelődni, aztán jó volt megérkezni is. Legelőször a ruhajavítóval kezdtem, nagyon méltányos árat említett az illető hölgy, annál többért is otthagytam volna. Ezt követően az utam a grillcsirkés részhez vezetett. Rossz jelként értékeltem, hogy egyetlen grillcsirkét sem láttam sehol, az meg még rosszabb jel volt, hogy a pénztárosnő azt mondta, hogy ő ma még nem blokkolt grillcsirkét. Ezek után benéztem magába az üzletbe is, ha már ott voltam, talán abban is bízva, hogy mire kijövök lesz már grillcsirke is. Sajnos azonban nem volt.  Így aztán mit volt mit tenni hazabuszoztam és kivettem a mélyhűtőből egy kis pörköltet és összeütöttem magamnak hozzá egy kis szarvacskát és megebédeltem.  Végül is ez sem rossz eledel, csak éppen nem nagyon illik a diétámhoz. Mindegy, majd este jóváteszem, eszem majd egy kefirt egy darabka HamLet-tel. Értékelve a mai kirándulásomat határozottan hasznosnak ítélem. A pulóver miatt úgyis menni kellett, azt meg nem tudhattam, hogy hétfőn nem lesz grillcsirke. Viszont buszoztam egyet, meg kimozdultam. És spóroltam egy kis benzinpénzt is. Ez is valami.

Kellemes ünnepeket!

Kívánok minden kedves olvasómnak nagyon kellemes húsvéti ünnepeket!

Száz éve született Örkény István

Tegnap volt 100 éve, hogy Örkény István megszületett. A televízió is készült az ünnepre, két műsorral gondolták megünnepelni a neves író 100. születésnapját. Nagyon derék, így van ez rendjén. Mondjuk kicsit élvezetesebbé is tehették volna ezt a születésnapot ha a Duna TV-n nem a már ezerszer vetített "Isten hozta, őrnagy úr!" című - egyébként kiváló - magyar filmet mutatják be, hanem kikeresik az archívumból mondjuk azt a változatot amelyben a Tótot Nagy Attila, Mariskát pedig Pécsi Ildikó játssza. Ez utóbbi nem film hanem színházi közvetítés vagy tévéjáték. De nem is ez a lényeg, hanem hogy bizonyára sokaknak lett volna érdekesebb ezt megnézni mint a már sokszor vetített filmet. Sietve jegyzem meg, hogy ha nem lenne meg a televíziónak, szívesen kölcsönadom, nekem megvan videó kazettán. Természetesen csak saját használatra.

És ha már a morgásnál tartunk kár hogy a Duna TV-n levetített film és az m1-en 23.25-kor elkezdett - szintén az író 100 éves jubileumára készült - megemlékezés és tévéjáték között volt 40 perc. Kései óráról lévén szó bizony az ember már álmos, nem könnyen bír ki 40 percet. Bizony nagy a veszélye annak, hogy kikapcsolja a TV-t. Ez esetben viszont szegényebb lesz egy 30 perces megemlékezéssel, és egy tévéfilmmel, amit természetesen Örkény István írásaiból készítettek. Pedig a maga nemében ez is kiváló néznivaló. Igaz, ismétlés, nemrégiben vetítették, de nagyon jó film, értékes alkotás. Hogy mikor kezdődött? 23.55-kor, 5 perccel éjfél előtt. Az éjjeli-, valamint biztonsági őrök és néhány álmatlanságban szenvedő nyugdíjas bizonyára örültek neki. Mert hogy dolgozó ember és másnap iskolába menő diák nem fog éjfélkor Örkényt nézni az is biztos.

Auchan

Ma reggel úgy gondoltam elugrom az Auchanba. Nincs éppen közel, de nem is kocsival gondoltam. Van innen az Avasról egy ingyenes autóbusz járat, háztól-házig szolgáltatás, igazán kár lenne kihagyni - gondoltam. Délelőtt még sokan sincsenek. Csak felül az ember a buszra, útközben nézelődik, aztán sitty-sutty, 25 perc múlva leszáll a nagyáruház előtt. A dolog határozottan vonzónak tűnt, különösen azért mert az utazásomnak konkrét célja is volt. Az egyik célom az volt, hogy bácskai hurkát vegyek, mégpedig nem is akármilyent, hanem egyenesen nádudvari fajtát. Aztán megkívántam egy kis sült keszeget vagy kárászt is, gondoltam abból is veszek párat. Valahogy biztosra mentem. Egyrészt idáig kétszer voltam már ott, mindkét alkalommal volt ilyen kisebb méretű hal, a bácskai hurkát pedig nemrégiben láttam a reklámújságjukban.

Régen keresem én ezt a Nádudvaron gyártott bácskait, mert egyszer ettem már ilyet és nagyon ízlett. Olyan amilyeneket Recsken vettünk annak idején a sorompó melletti ABC-ben amikor még oda jártunk a bányához köteleket ellenőrizni. Úgy hogy biztosra mentem. Kár volt, mert egyik sem volt. Bácskai volt ugyan, de gyulai származású, sütnivaló hal pedig csak pisztráng. Nem mintha ki nem állnám ezt a pisztrángot, nem erről van szó, az ára az ami miatt elég ritkán kerül ilyesmi a serpenyőbe. Most viszont úgy voltam vele, hogy ha megkívántam, hát legyen. Két apró darabot vettem, nagyon még a fogyókúrámat sem borítja fel. Főleg ha kenyér helyett csalamádéval eszem majd, úgy ahogy mostanában szoktam. Summa summarum nem érte meg elmenni mert semmi nem volt ami miatt mentem. Voltak viszont füstölt hús hegyek, vitték is mint a cukrot, én is vettem egy keveset. Kenyér nélkül egy kis hagymával, retekkel és főtt tojással ez is fogyókúrásnak mondható. Igaz, ezeket  megvehettem volna itt a közelben is, nem kellett volna cipelni.

Viszont ha már ott jártam  megvettem a húsvéti képeslapokat is. Tudom kicsit elkéstem vele de örülök, hogy egyáltalán eszembe jutott. Ez is úgy jutott eszembe, hogy megjött az amit nekem kell viszonoznom. Biztos írtam már, hogy nem igen szeretem én ezeket a képeslapküldéseket, de van 2 barátom (egyik Lettországban a másik pedig Lengyelországban) akik valahogy ragaszkodnak a dologhoz. Így aztán amíg arra vártam, hogy a busz visszainduljon velem elintéztem ezt is. Hazafelé megint csak lehetett nézelődni az autóbusz ablakából. Ez tetszett nekem, autóból ez nem megy, ott érdemesebb az utat figyelni. Összefoglalva érdekes kaland volt ez a ma délelőtti, de úgy gondolom ez volt az utolsó. Ha ilyen bizonytalan a nádudvari bácskai hurka és a sütnivaló halacska megelégszem a közelemben lévő boltokkal. Még ha olyan jó ötletnek is látszik ez a háztól házig való szállítás.

A tojás ára

Kicsit megszaladtak a tojás árak. Igaz, elég régen mondogatja már a média, hogy 50 forint lesz egy tojás, de ezen az ember csak mosolygott. Úgy gondolta, hogy a média abból él, hogy nagyokat mond, aztán vagy elhiszi az ember vagy nem. Én nem szoktam, inkább legyintettem rá. Abból indultam ki, hogy piacgazdaságban élünk, az emberek annyi pénzt fognak adni a tojásért amennyit megéri nekik. És ez így is van. És természetesen a tojás árak nem nőttek az égig, maradtak a jól megfizethető 20-25 forintos árakon.

Nem úgy mint most. Most ugyanis 45 forint alatt nem lehet tojást kapni. Persze közel sem hiszem el, hogy a hirtelen bekövetkezett 100 %-os áremelkedés az újonnan kialakítandó ketrecekkel függ össze. Ebben van azért egy kis huncutság, próbálkozás is. Aztán majd ha a népek nem viszik az 50 forintos tojást majd megy az lejjebb is. A termelő nem eheti meg saját maga a termelt mennyiséget,  gondolom kidobni sem fogja, előbb utóbb tehát kiviszi a piacra és eladja 30 vagy 35 forintért. Vagy 25-ért. Majd meglátjuk. Mert ez az ár nem versenyképes mondjuk a virslivel, ami szintén alkalmas reggelire. Ugyanis egy reggelihez nekem 3 tojás mindig kellet,  főleg mostanában, hogy ezek a 30-as tételben kapható akciós tojások egyre kisebbek. Szóval 3 tojás minimum kell egy reggelihez. Az mondjuk 135 forint. Ezért én 5 darab virslit ehetek meg reggelire abból a fajta kiváló lengyel virsliből amit itt dicsérgettem nemrégiben. De nem fogok megenni ötöt, meg fogok elégedni ezután is hárommal. Tehát ezután ritkábban fogok tojásrántottát és bundás kenyeret enni reggelire,  viszont növekedni fog a virsli mennyisége az étrendemben. Ez ilyen egyszerű. És ha sokan fognak így gondolkodni akkor előbb utóbb engedni kell a tojásárakból is. Persze biztos nem lehetek a dologban, de úgy gondolom a piac szabályozó szerepe érvényesülni fog.

És ha már itt tartunk volt nekünk egy tárgyunk az egyetemen, úgy hívták, hogy "A kapitalizmus politikai gazdaságtana". Ma már nyugodtan kihagyhatnánk a politikai szót, biztosan lennének akiket zavar. Ettől még az akkor tanítottak ma is teljesen érvényesek. Az első félévben tanultuk, kis elsősként. Az adott nekem egy olyan gazdasági szemléletet amely mind a mai napig meghatározó számomra, ma is abból élek. A birkák és balták mint szemléltető eszközök kiválóak voltak ahhoz, hogy elmagyarázzák a kapitalista termelési és értékesítési viszonyokat, beleértve ezek egymással való kapcsolatát is. Na de ez csak egy kis kitérő volt, térjünk vissza a  tojás árakhoz.

Végül essék szó arról is mitől is emelkedtek meg ennyire a tojásárak.  Úgy hallom az újonnan megépítendő ketrecektől. Mármint, hogy bizonyos EU előírások megkövetelik, hogy szegény tyúkok kicsit komfortosabb körülmények között élhessék le életüket, azaz legyen több helyük, lehet, hogy ezután még kapirgálhatnak is. A magam részéről egyetértek. Mindenki tudja, hogy szeretem az állatokat, kutyát, hörcsögöt és persze a tyúkokat is. És nem csak a grillsütőből kiszedve. Tehát jogos a több hely, jogos a kapirgálási lehetőség, benne van a programjukban, ösztöneikben. Akkor hadd kapirgáljanak. És akkor mégis mitől várom, hogy olcsóbb lesz a tojás? Attól, hogy itt azok is emeltek akiknek nem kell ketrecekbe beruházniuk. Meg az is lehet, hogy kicsit túl lettek emelve ezek a tojásárak, hátha nem is indokolnak ekkora mértéket a ketrecberuházások. De próbálkoznak. Meglátjuk. Végre valami ami idővel ki fog derülni. Izgatottan várom kinek lesz igaza. Addig meg reggelenként előnyben részesítem a lengyel import virslit a tojásrántottával szemben.

Mi van itt?

A filmkedvelő polgár szórakozottan lapozgatta az eljövendő heti televíziós műsorújságot. Bár még nem látott neki, hogy tételesen áttanulmányozza az elkövetkező hét kínálatát de vitte a kíváncsiság, hogy minél előbb megtudja, milyen új izgalmakat tartogat számára a televíziós műsorszerkesztés. Természetesen csak a közszolgálati csatornákban gondolkodott, a kereskedelmi televíziózás már végképp távol esett tőle. Nem is szokott hosszasabban elidőzni a programjaikon, egyedül a TV2 műsorának éjszakai kínálatára vetett egy-egy pillantást, fél 2 tájban ugyanis ott néha vetítettek egy-egy magyar filmet.

Lapozgatva a kínálatot rögtön feltűnt neki, hogy új sorozat ismétlését kezdi az egyik TV csatorna. Egy olyan filmsorozatról van szó amit annak idején új korában idő hiányában nem tudott megnézni, most viszont úgy nézett ki nem lesz akadálya annak, hogy felvegye mind a 14 részt. Aztán nyáron, amikor tényleg időmilliomos lesz, meg is nézze majd. A kezdési időpont is ideális volt, reggel 9 óra. Fel is húzta az órát 3/4 9-re, nehogy elmulassza az aktuális rész felvételét. Azt már az előzetes tájékozódás során látta, hogy nem tudja folyamatosan figyelemmel kísérni az egyes folytatásokat mert egy héten 2 alkalommal is távol lesz otthonától a jelzett időben. De semmi baj - gondolta - azért van a videó, hogy beprogramozza az ember és a videó majd szépen felveszi. És így is lett.

Az első héten szép komótosan fel is vette az "Egy óra múlva itt vagyok" című magyar tévéfilmsorozat mind az 5 részét. Aztán következett két nap pihenő, majd hétfőn reggel megint beprogramozta a jóember a videóját 9 órára, majd elment intézni a dolgait. Nem maradt el sokáig, nagyjából fél órával a kezdés után már ismét a lakásban volt. Izgatottan nézte meg a videót, örömmel látta, hogy megy. Bekapcsolta  televíziót is és látta, hogy valóban megy a felvétel, viszont azt is látta hogy ez nem a 14 részes sorozat 6. része. Alaposabban szemügyre vette mi is látható a képernyőn. Rémlett neki mintha már látta volna volna ezt a filmet néhány hete, a szintén közszolgálati m2 csatornán. Ki is találta a címét, nem volt más mint egy szintén több részes sorozat , a "Nyolc évszak".

Azért még leellenőrizte a csatornát, az időt, ezek stimmeltek. Megnézte a műsorújságot, az is stimmelt. Megnézte az előző héten vásárolt elkövetkező heti műsorújságot, az is stimmelt. Ott is minden hétköznap 9-kor az általa várt TV filmsorozat volt feltüntetve, nyoma sem volt semmiféle "Nyolc évszaknak". Aztán a szegény TV-néző azt gondolta, hogy az Internet korában egy nyomtatott sajtó tényleg nem lehet megbízható információforrás, gyorsan benézett hát a http://www.port.hu -ra is. És ott sem volt szó semmiféle "Nyolc évszak"-ról, ott is Láng Vince története szerepelt, mint az az alábbi linkre kattintva is kiderül.

http://port.hu/egy_ora_mulva_itt_vagyok/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=17884970&i_topic_id=1

Innen aztán végképp nem értette miért is nem folytatódik egy 14 részes sorozat ha már egyszer 5 részt levetítettek belőle. És ezek után mi a garancia arra, hogy a helyette elkezdett új sorozatot nem hagyják abban mondjuk a felénél? Mi történhetett? Elveszett az Archívum kulcsa? Ellopták a maradék 9. részt? Valaki a főnök nélkül elkezdett valamit és nem jól csinálta? Letolták és jött a "Nyolc évszak"? Gőze nem volt róla. Mint ahogy arról sem, hogy mi legyen a kazettányi felvétellel? Csak minduntalan egy kérdés fogalmazódott meg benne: mi van itt?

6 éves lett a Morgómedve

Eltelt egy újabb év, ráadásul olyan gyorsan, hogy észre sem vettem. 2006 március 11-én írtam az első érdemleges bejegyzést ide a Morgómedvébe. Jó, ahhoz, hogy elfeledkeztem erről az évfordulóról hozzájárult az is, hogy márciusban elég sok dolgom  meg gondom volt. Előtte volt eszemben, aztán jöttek a húzósabb napok és elfelejtődött. Végül is nem annyira fontos, hogy napján ünnepeljünk, meg nagyon nem is gondolom hogy ünnepelni kellene, inkább csak egy megemlékezés arról, hogy ismét eltelt egy év és immáron 6 éve, hogy 2-3 naponta leülök és leírom a gondolataimat erről-arról.

Azért akárhogy is nézem, 6 év az már szép idő. Persze vannak sokan akik ennyi ideje írják, sőt még régebben is, de tényleg nem kevés. Persze a színvonal eléggé hullámzó. Ami abból is adódhat, hogy az első időkben rengeteg olyan élményem volt amit meg lehetett írni, sőt humorosságuk révén jobban szórakoztatták is az olvasót. Ezek az élményeim túlnyomórészt elfogytak. Sőt már akaratomon kívül legutóbb olyan történetet is megírtam ismét amit már korábban egyszer leírtam. Történetesen 2010 decemberében.  Magam nem jöttem volna rá, azonban vannak az embernek jó memóriával rendelkező barátai akik - természetesen barátilag és jóindulatúan - emlékeztetik erre. Hozzátéve azt is, hogy ez most jobban tetszett. Én viszont már nem igazán számítok jó memóriájúnak, így aztán némi izgalommal "lapoztam" vissza, ám örömmel tapasztaltam, hogy sikerült ugyanúgy leírnom mint akkoriban. Hát én erre bizony nem emlékeztem, de hát van ilyen.

Az élmények tehát fogytán, így aztán kénytelen vagyok az írásaimban a napi dolgokhoz kötődni. Ami végül is nem rossz, csak nem annyira élvezetes mint a történeteim. Megmondom őszintén, az elmúlt hónapokban, talán  években is, hiányzott az a stabil és állandóan jelen lévő kiegyensúlyozottság és örömteli hangulat ami ahhoz kell, hogy az ember tényleg jó bejegyzéseket írhasson. Hogy igazán jól érezze magát a bőrében. Én azért bízom benne, hogy lesz még ilyen is, addig is kérem az olvasók türelmét és változatlanul kitartásra biztatom őket a Morgómedve olvasását illetően. Most viszont megköszönöm a Morgómedve iránti eddigi érdeklődést.